18.rész - Harry múltja

  Ha akarnám sem tudnám elfelejteni, amit pár perce láttam. Jade. A tekintetem le sem tudtam venni róluk, egészen addig, míg Harry rám nem nézett. Sírni akartam, minden porcikám azt szerette volna, de nem engedtem. Nem lehetek gyenge, nem láthatnak annak. Soha többet nem láthat annak. Tudom, hogy Harry nem érti, hogy miért akadtam ki ennyire, hogy megjelent a volt barátnője, de még nem beszélhetek róla. Nem az zavar, hogy itt van a volt barátnője, hanem valami más. Valami, ami fájdalmas a múltamra nézve. 

  - Kelly, biztos, hogy jól vagy? - érinti meg a karom Dy. - Vissza kéne menned a szobádba és lefeküdni, nagyon sápadt vagy.

  - Semmi szükség rá - rázom meg a fejem. - Jól vagyok, csak kell pár perc, míg összeszedem magam. 

  - Minden renden van? - hallok meg egy megtört ismerős hangot, majd lassan az irányába fordulok. - Gyere beszélni szeretnék veled - suttogja, kezét felém nyújtva. 

  - Szerintem ez nem a legalkalmasabb idő - szólal meg Vik. - Nem látod, hogy milyen sápadt.

  - Segíteni akarok neki Vik - sóhajt fel. - Ha elmondok neki néhány dolgot, akkor jobban lesz.

  - Dehogy lesz jobban, a hülye haverodnak köszönhető, hogy ilyen állapotban van - mordul rá. - Mi a francot tett már megint Harry? 

  - Vik, semmit sem tett - suttogom. - Nem az ő hibája volt. Én is beszélni akarok veled - pillantok Loura. - Nem lesz semmi bajom srácok, Lou vigyáz rám, oké?

  Igazából nem tartom jó ötletnek a vele való beszélgetést, mert Jade és Harry után, semmi kedvem még Lou szomorúságát is elviselni, ami nekem köszönhető. Még mindig nem értem, hogy szerethetett belém. Egyszerűen nem értem és fáj, hogy meg fogom bántani. Nem akarok neki fájdalmat okozni, hiszen mikor Harry miatt voltam szomorú vagy sírtam, ő ott volt mellettem és megvigasztalt, nem engedett el, mikor könyörögtem neki, velem maradt...

  Sóhajtva állok fel a székemről, majd pillantok barátaimra és egy biccentés utána indulok el egy nyugisabb helyre. Magam mögött hallom Louis lassú lépteit és bánatos sóhajait.

  - Hé - kapja el a csuklóm. - Gyere ide, jó? - tárja szét a karjait. Mit tegyek? Szükségem lenne egy ölelésre, szükségem lenne a barátom ölelésére, de ezzel csak fájdalmat okoznék neki és azt nem akarok. - Kelly, minden rendben van, gyere ide - bátorít.

  Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ő tud arról, hogy én todok az irántam érzett érzéseiről. De ha így van, akkor miért akar magának fájdalmat okozni azzal, hogy magához hív?! Érthetetlen az egész.

  - Tudom... - ejtem ki az ajkaimon.

  - Persze, hogy tudod... - sóhajt fel megtörten. - De segíteni akarok neked, szóval ne törődj vele, csak gyere ide, jó?

  Nem hallgattam arra az énemre, amelyik azt sugallta, hogy ne tegyem meg. Karjai közé vetettem magam, majd felsóhajtottam. Louis karjai körém fonódtak miközben lélegzete a nyakam csiklandozta. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de nem tudom megállítani magam, muszáj valaki megnyugtasson. Önző vagyok, de nem tudok mit tenni... valakinek mellettem kell lennie, aki nem Harry ebben a pillanatban. 

  - Nem akarok Harrynek segíteni, mivel pontosan tudod, hogy én is szerelmes vagyok beléd - szólal meg.

  - Kérlek ne mond ezt - könyörgöm.

  - De tudnod kell, hogy Jade semmit sem jelent már neki - folytatja, mintha meg sem hallotta volna, amit kértem tőle. - Van egy múltjuk, amiről beszélni is fog neked, csak engedd meg neki. Igaz fontos vagy nekem, de te belé vagy szerelmes nekem pedig ezt el kell fogadnom, bármilyen nehéz is - szorít erősebben.

  - Utálom hogy fájdalmat okozok neked - motyogom. - Nem akarom, hogy miattam szenvedj...

  - Az élet mindig ütközőket tesz eléd, amiken túl kell jutnod, ez is egy ilyen - sóhajt fel. - Te nem hozzám tartozol a sors szerint, hanem Harryhez és ebbe bele kell törődnöm. 

***

  Louissal való beszélgetésem után képtelen voltam tovább ott maradni. Visszafelé jövet láttam Jadet, ahogy Taylerel ölelkezik, ahogy Harryt is, aki Perrievel beszélt. Nem álltam meg, egy pillantást vetettem rájuk, majd a szobám felé indultam, mintha az menekvést jelenteni számomra. Csak ez nem így van, hiszen Harry is hamarosan megérkezik. Előle nem menekülhetek el. 

  A ruhámat levéve, pizsamába bújva ülök az ágyamban, ölemben a laptopommal, miközben éppen a történetemen dolgozom. A szavak csak úgy ömlenek belőlem, nem is tudom honnan jönnek a történések, egyszerűen csak leírom ami először az eszembe jut. Éppen a végénél tartok a fejezetnek, amikor lépteket hallok a folyosóról. Gyorsan lezárom a gépem, majd úgy teszek mintha aludnék, bár tudom, hogy Harry ezt nem fogja bevenni, de egy próbát megér.

  Halkan zárja be maga után az ajtót, majd sóhajt fel. Szinte érzem a belőle áramló szomorúságot, aggodalmat, pedig sosem hittem volna, hogy ez valaha megtörténhet. 

  - Tudom, hogy fent vagy - ül le az ágyam szélére, mire felsóhajtok. - Azzal is tisztában vagyok, hogy valamiért nem akarsz velem beszélni, de nem értem az okát, viszont én szeretném neked megmagyarázni a dolgokat, mielőtt hazautaznál. Nem akarom, hogy úgy menj el, hogy nem tudod mi történt köztem és Jade között - a neve hallatára kiráz a hideg. Harry pedig nem hülye és rá fog jönni a dologra. - Miért remegsz bele a neve hallatán? - kérdi halkan. - Ismered, nem igaz?

  - Nem akarok erről beszélni Harry - suttogom. - Tényleg nem akarok róla beszélni, soha...

  - De engem meghallgatsz? - kérdi csendesen, beleegyezően bólintok, mert tudom, hogy addig úgysem hagyna békén. - Csak arra kérlek, hogy hallgass végig és csak utána mond el a véleményed vagy reagálj rendben?

  Nem tudom, hogy mire számítsak, de ezek után úgy veszem észre, hogy valami komoly dolog ez az egész, ami nem biztos, hogy tetszeni fog, bár ha Jade és Harry együtt szerepel benne, akkor biztosan nem. 

  -Tudod én nem mindig voltam ilyen, de történt egy dolog, ami teljesen megváltoztatott. Kedves és vicces, aranyos srác voltam, évekkel ezelőtt, amikor még minden rendben volt. Jól tanultam, szerető családom volt egy idegesítő nővérrel és egy tökéletes barátnővel. Másodikosként találkoztam először Jade-el, amikor a sulimba iratkozott. Egyből megfogott benne valami, amint megláttam. Segítettem neki az eligazolódásban és közel kerültünk egymáshoz. Hamar estem szerelembe, ő pedig semmi jelét nem mutatta, hogy nem érez irántam úgy. Össze is jöttünk fél éven belül. Mi voltunk a suli álompárja, a családom büszke volt rám, mindenki azt hitte, hogy egyszer majd a jövőben összeházasodunk és gyerekeink lesznek, én is ezt hittem. Neki köszönhetőleg menőbb lettem, rengeteget jártam bulizni, de a tanulási médiám tartottam. Menő srác és első tanuló voltam, egy tökéletesnek nevezhető párkapcsolattal, de a dolgok egy nap megváltoztak. Anyáék Gemmával éppen hazafelé tartottak a szakadó esőben, amikor balesetet szenvedtek, mert egy teherautó nekik csapódott. Anyáék azonnal meghaltak, Gemma pedig kómába esett. Jade pedig pontosan ezen a napon közölte velem, hogy elköltözik, mert a szülei állást kaptam velem pedig szakít, mivel talált magának mást. Együtt volt velem, közben pedig egy másik sráccal is ismerkedett. Kiderült, hogy nem is csak pár hete, hanem hónapok óta. Szerelmes volt belé, míg belém nem. Könyörögtem neki, hogy maradjon velem, hogy ne hagyjon magamra a legnagyobb bajban, de nem érdekelte, csak annyit mondott, hogy neki mennie kell és már van valakije majd magamra hagyott a padon ülve. Összetörtem. Egy napon vesztettem el a szüleim, a barátnőm és lehetséges, hogy a nővérem is. De ő két hónap múlva magához tért, viszont semmire sem emlékezett, ahogy most sem, de már tudja, hogy ki vagyok, de azt nem, hogy mi történt az életében a balesetük előtt. Ez a külső mind ennek köszönhető. Nem akartam gyenge lenni, utáltam magam amiért napokon át sírtam. Egy fiú nem sírhat. Ezért határoztam el magam, hogy a kemény külső miatt én is annak fogok látszani, ha belül nem is vagyok az. De amikor veled találkoztam... akkor, akkor azt éreztem, hogy a szívem újra fellélegzik, újra életre fog kelni. Megijedtem és elkövettem néhány hülyeséget, de tudnod kell, hogy nem azért mert bántani akartalak, csak félelemből.... Jade, ő pedig már a múlté és bármit tesz is, ott fog maradni.

  Ahogy történetét hallgattam éreztem, hogy könnyeim végigfolynak az arcomon, meg sem próbáltam őket letörölni. Fel sem akartam fogni, hogy mit tett vele az a lány. Egyszerűen nem... Én képtelen lettem volna rá. Hogy lehet képes valaki elhagyni egy fiúk mikor elveszítette a családját és akkor félig még a nővérét is. Ez a legrosszabb cselekedett a világon. Bár tudtam, hogy Jade nem szent, sőt, de attól ezt nem gondoltam volna róla, soha.

  - Kérlek ne sírj - törli le a könnyeim. - Mondj valamit... - suttogja megtörten. 

  - Jade szemét volt veled... ahogy mindenkivel az életében - szipogom. - Én sosem lettem volna erre képes. Nem érdekelt volna semmi, még akkor sem, ha nem lettem volna szerelmes az illetőbe, mellette maradtam volna... 

  - Tudom, hogy te nem vagy olyan, mint Jade - simítja végig az arcom. - Tudom... várjuk csak, hogy érted azt, hogy mindenkivel?

  - Ne erőltesd Harry - motyogom - nem akarok és nem is tudok róla beszélni. Elég ha annyit tudsz, hogy nem most láttam őt először és nem az zavar, hogy ti együtt voltatok, hanem ő maga. Egy nap majd elmondom, de az nem ma lesz...

  Nem tudom, hogy helyes-e, amit teszek, hiszen össze vagyok zavarodva, de Harry mellkasához bújok majd mélyen magamba szívom az illatát. Karjait azonnal körém fonja majd szorosan magához ölel.

  - Ugye minden rendben van köztünk? 

  - Azt hiszem, hogy igen - lehelem, pedig nem vagyok magamban biztos, viszont lesz pár napom, amíg gondolkodhatok ezen.

  - Itt aludhatok veled? - kérdi halkan.

  - Persze - egyezem bele. Holnap reggel indulok és erről ő is tud. Szinte minden nap együtt aludtunk és mivel most hosszú ideig nem látjuk majd egymást, szeretném ha ma is így lenne. - Én itt leszek neked mindig - suttogom, mikor bemászik mellém. - Mindig... ha te is akarod.